Weboldal Optimalizáló Kampányok
Azzal, hogy döntést hoz, és a weboldal optimalizálása mellett teszi le voksát, valószínűleg a legfontosabb döntést hozza meg, cégének életvitelében. Egyik napról a másikra, nemcsak kilép a szűrke, túlélésért küzdő vállalkozók köréből, hanem a piacról és üzletről alkotott elképzelését is megváltoztatjuk hetek, hónapok alatt.
Az optimalizálás, kampány-csomagban az egyik legösszehangoltabb megoldás, egy céges vagy üzleti weboldal, látogató forgalmának növelésében. A csomagokba építettük, azt a ma ismert több mint 100 faktort – tényezőt -, melyek befolyásolják a weboldal helyezéseit a keresőkben.
Az egyes kampány-csomagok között különbség, kizárólag a hatásfokban van. A csomagokat úgy állítottuk össze, hogy egy kevés konkurenciával rendelkező weboldal, ne kényszerüljön hatalmas költségekbe bocsátkozni, míg egy erős piacon, egy kisebb cég által is elviselhető legyen a befektetés.
PIACVEZETŐ
kampány-csomag
MAXIMALIZÁLÓ
kampány-csomag
VERSENYKÉPES
kampány-csomag
Optimalizáló Kampány-Csomagok »
142.700 forint /hó
82.700 forint / hó
42.700 forint / hó
6 hónapos kampány:
Kulcsszavak
Optimalizált Kulcsszavak
25
60
120
Az
optimalizálás célja, a weboldal, látogatókat termelő kulcsszavakra való, előnyös helyzetbe hozása. Egy weboldal látogatottsága annál magasabb,
minél több kulcsszóra optimalizálják, hosszútávon a piaci részesedést is befolyásolja...
Optimalizált Kulcsszavak, tovább »
Garantált Kulcsszavak, Google Top 5-ben
10
20
30
A Google top 5 találatoknak kiemelten fontos a jelentősége. Az első 5 találati pozícióban megjelenő weboldalakat, az
összkereslet 80% garantáltan felkeresi. A legerősebb kulcsszavakra az első 5-ben megjelenni, elismerten a hosszútávú siker alapja.
A piaci részesedést garantálja.Google Top 5 Optimalizálás, tovább »
Kampánycsomag Hatásfok
Ajánlás » Piaci versenyhelyzet
Normál
Erős
Nagyon erős
Egyáltalán nem elhanyagolható, hogy a weboldal
mekkora piaci versennyel találja magát szemben. Egy erős piacon lévő cég már alapjaiban nagyobb marketing költségekkel készül fel a versenyre, mint egy jóval szűkebb ágazatban lévő vállalkozás...
Piaci Versenyhelyzet tovább »
Hatásfok » Látogatószám növelés
Többszörös
Maximális
Maximális

Egy
Keresőoptimalizáló Kampány hatásfoka, minden esetben
erőteljesen megemeli a weboldal látogatottságát. A látogatottság nemcsak a kampány alatt növekszik, hanem az azt követő hónapokban, években. Egyes feladatokat a
kampány után is folytatjuk...
Látogatottság Növelés tovább »
Pozíciómegtartás » A kampány után
6-12 hónap
12-18 hónap
18-24 hónap
A kampány alatt elért eredmények, optimalizálás nélkül is hónapokon keresztül fenntarthatóak. A kampány utáni időszak azért is fontos, mert elhanyagolható költségek mellett tartható fent a kampány utolsó időszakában elért látogatószint, így az ezt követő években a cég teljesen ingyen jut hozzá a látogatókhoz. A Google Adwords-el ellentétben, a weboldal 0 forintos áron juthat hozzá a látogatókhoz, akár éveken keresztül. Garantált, hosszútávú stabilitást ad.
Piac- és Weboldal felmérés » Elemzés
Ahogy egy teljes vállalkozás, egy üzlethelység, egy iroda vagy éppen egy telephely állapotát mérjük fel üzleti, értékesítési vagy profittermelési szempontból, úgy mérjük fel egy weboldal állapotát, piaci helyzetét és lehetőségeit,
látogatottság-növelési szempontból.
Információt szolgáltat.
Weboldal elemzés, felmérés, tovább »
Konkurencia Elemzés
részletes
részletes
összetett

A Google-ben piacvezető weboldalak vizsgálata kulcsfontosságú a
maximális optimalizálási hatékonyság elérésében. A
konkurencia elemzés nemcsak a többi weboldal által alkalmazott
hatékony technikák feltárásában segít, hanem meghatározhatók azok a
keresőszavak is, melyekkel gyorsabban megelőzhetők...
Konkurencia elemzés tovább »
Kulcsszókutatás
részletes
részletes
összetett

A kulcsszavak két tulajdonsága, a keresőszóval lebonyolított
havi keresési mennyiség, illetve az érte folyó
verseny. Minél több keresés történik egy kifejezéssel, annál
több látogatót tud generálni a weboldalra, másfelől minél
nagyobb a verseny egy kulcsszóért, annál nehezebb
Google első oldalas pozíciókat elérni rá a találati listán.
Növeli a hatékonyságot!Kulcsszókutatás tovább »
Google Oldaltérkép Optimalizálás
Az oldaltérkép egy
speciális programfájl, mely anélkül, hogy a keresőrobotok végigfutottak volna a weboldalon, tudatára adja a keresőnek a
weboldal szerkezetét. A
Google oldaltérkép segít a weboldal oldalaink gyors és átlátható elérésében, segítségével a weboldal azonnal láthatóvá válhat a keresőben.
A keresőmotorok számára, átláthatóságot biztosít.
Oldaltérkép Optimalizálás, tovább »
Betöltődési idő és Böngésző vizsgálat

A weboldal betöltési (letöltési) ideje,
meghatározza a weboldal helyezéseit a találati oldalakon. A Google racionálisan gondolkodik: amennyiben egy weboldal lassan töltődik be, akkor azt a felhasználók kevésbé szeretik, így a weboldalt hátrébb sorolja a találatok között.
Növeli a látogató weboldalon töltött idejét.Betöltési idő és Böngésző kompatibilitás, tovább »
Weboldalon belüli optimalizálás » On-page
Kritikus weboldalhibák javítása

Azok a hibák, melyek azonnal büntetéssel sújtják a weboldalt,
azonnali válaszreakciókat kívánnak meg. A kritikus hibákat az
optimalizálás megkezdése előtt a lehető leggyorsabban javítani kell, mert a weboldalra szabott büntetések, akár, hónapig is elnyúlhatnak, így fontos a
javításuk már a kezdeti időszakban.
A kereső-büntetésekeket szünteti meg.Kritikus weboldalhibák, tovább »
Keresőbarát Weboldalszerkezet vizsgálat

A keresőbarát URL-ek, a javascript és flash alkalmazások illetve az iframe-ek, döntően hatással lehetnek egy
weboldal keresőbarát-ellenes jellegére. A
keresőbarát felépítés, a weboldal fejlesztése során alakul ki, így amennyiben weboldal készítését fontolgatja,
konzultáljon velünk.
Növeli a kulcsszópozíciók erejét.Keresőbarát weboldalszerkezet, tovább »
Weboldal forráskód Optimalizálás
A weboldal
HTML kódja a keresők szemében, a cég "könyvelésének" felel meg. A könyvelés pontos részletes kimutatást ad a cégről, követhetők a folyamatok. Ahogy a könyvelés szigorú törvényi szabályozásoknak felel meg, hasonlóan a weboldal HTML (forrás) kódja is
szabványok szerint kell készüljön.
A keresőmotorok általi hatékony "értelmezést" valósítja meg.Forráskód Optimalizálás, tovább »
Szöveges tartalom Optimalizálás
A
szöveg minősége a legfontosabb, a találati pozíciók javításához. A jó minőségű szöveg a felhasználók számára
élvezetes, a keresőmotorok számára
egyedi, a keresőpozíciók szempontjából nézve pedig,
nagy mennyiségben tartalmaz kulcsszavakat.
Erősíti a kulcsszópozíciókat, hatékonyságot növel.Tartalom optimalizálás, tovább »
Title és Meta tag optimalizálás
A Title –
Cím tag – és a Meta Description –
Meta leírás tag -, a weboldal tartalmából, a
keresők találati oldalain megjelenő szövegrészek. Az elemek fontossága nem kérdéses, hiszen kizárólag ezzel a néhány szóval
vehető rá a felhasználó, az oldalra való kattintásra.
Növeli az oldalra való kattintások számát, illetve az oldalon töltött időt.Metatag Optimalizálás, tovább »
Linkhálózat optimalizálás

A keresőmotorok a hivatkozásokon keresztül pásztázzák a webet. Amikor megérkeznek egy kezdőlapra, onnan haladnak tovább az aloldalak feltérképezése felé. A felhasználók ugyancsak a linkeken keresztül váltanak az egyes oldalak között, így mind a gépek mind a személyek által
jól követhető linkhálózat kialakítása, létkövetelmény.
Az oldal feltérképezését teszi hatékonnyá.Linkhálózat optimalizálás, tovább »
A multimédiás elemek, a
kép, videó és a flash animációs alkalmazásokat, ma már egyre részletesebben értelmezik a keresők. A képeknek kiemelt a szerepe a látogató generálásban, hiszen a felhasználók egy adott hányada,
képek keresése közben érkezhet a weboldalra.
A képeken keresztül érkező látogatószámot növeli, a flash tartalmak megtalálhatóságát segíti.Kép és Flash optimalizálás, tovább »
Weboldalon kívüli optimalizálás » Off-page
Helyi, Lokális optimalizálás
A lokális optimalizálás
helyhez kötött vállalkozások esetében létfontosságú, de regionálisan kiterjedt cégegnél sem elhanyagolható. A lokális optimalizálás a vállalkozás
földrajzi helyéhez kapcsolódó kereséseire vonatkozó találati eredmények javítását jelenti.
A földrajzi helyhez kötött kereséseknél való megjelenést biztosítja.Lokális Optimalizálás, tovább »
Keresőrendszer és Adatbázis regisztráció
250 db
250 db
250 db
A keresőkben és internetes cégadatbázisokban való
gyors jelenlétet valósítja meg. Azáltal hogy a weboldal
azonnal jelen lesz 250 keresőrendszerben, a weboldal számára már órákon belül adódik a lehetőség, hogy ügyfeleket, vevőket szerezzen a vállalkozás számára...
Kereső regisztráció, tovább »
Linkmarketing program
120 domain
200 domain
320 domain
A
linkmarketing vagy linképítés, elismerten a keresőoptimalizálási folyamat legösszetettebb és legtovább tartó fázisa. A
linkmarketing során, olyan a weboldal felé mutató külső hivatkozásokat szerzünk más weboldalakról, melyek
több szinten növelik a látogatottságot.
Több szinten erősíti meg a kulcsszó pozíciókat.Linkmarketing, tovább »
Bloglinkek
10 blog
20 blog
30 blog
A blog,
információforrás a piaci kereslet számára. A gyakori frissítések által, a blogoknak a Google, az
átlagnál nagyobb bizalmat tulajdonít, így az értékes blogokról, a
weboldal felé mutató hivatkozások ereje is, többszörösen hatékonyabban erősíti a weboldal pozícióit a keresőkben, mint bármely más weboldal.
A top 5 pozíciók elérést valósítja meg.Bloglink, tovább »
Keresőoptimalizálás, finomhangolás
Trendfigyelés / Keresőfigyelés
Hogy a webmesterek soha ne tudják pontosan kiszámítani a
weboldal rangsorolási algoritmusokat, a keresők állandóan tökéletesítik, változtatják azt. A keresők változásához, az új trendek megjelenéséhez a weboldalt
folyamatosan "finomhangolni" kell, a helyezések megtartása érdekében.
A kereső-változásokhoz való igazodásban segít.Trend és Keresőfigyelés, tovább »
Google Analytics statisztikai rendszer

A
Google Analytics rendszer, részletes információkat ad vissza,
a weboldal forgalmáról. Ismerni, a weboldalon előforduló látogatók
mennyiségét, minőségét és viselkedését, elengedhetetlen a hatékony fejlődés érdekében.
A nyomonkövethetőséget biztosítja.Látogatottsági statisztika, tovább »
Tanácsadás
online
online / telefon
online / telefon
A kampány időszaka alatt
tanácsadási szolgáltatást biztosítunk a felmerülő kérdések megválaszolásához. A kampány időszaka alatt és az azt követő időszakban is, tájékoztatjuk a keresőkhöz kapcsolódó
új üzleti lehetőségekről.
Új lehetőségek feltárását segíti elő.
Keresőmarketing tanácsadás, tovább »
Havi kulcsszó-pozíció kimutatás
Az egyszerű követhetőségben segít. Hogy Ön pontosan követni tudja a kampány eredményeit,
kimutatást készítünk minden hónap eredményeiről. A kimutatás tartalmazza a keresőszavak éppen aktuális pozíciót a Google keresőben. A kimutatással Ön gyorsan, egyszerűen követheti a háttérben zajló eseményeket...
Kulcsszó pozíció kimutatás, tovább »
Adwords fiók kezelés
nem
igen
igen
Azáltal, hogy egy kézben tudhatja a
keresőoptimalizálást és az Adowrds fiók kezelését, leveszünk a válláról egy többletterhet. Az Adwords eredményei felhasználhatók az
optimalizáláshoz, illetve fordítva. A két eszköz a látogatószám növelésben egymást erősítik.
Hatékonyságnövelést valósít meg. Adwords fiók kezelés, tovább »
PIACVEZETŐ
kampány-csomag
MAXIMALIZÁLÓ
kampány-csomag
VERSENYKÉPES
kampány-csomag
142.700 forint / hó
82.700 forint / hó
42.700 forint / hó
6 hónapos kampány:
92.700 forint / hó
52.700 forint / hó
32.700 forint / hó
* 10 hónapos kampány esetén:
50.000 forint / hó
30.000 forint / hó
10.000 forint / hó
Megtakarítás, 10 hónapos kampány esetében:
* 10 hónapos kampány esetén, a hatások lassabban jelentkeznek.
Tegye meg a következő lépést,
és előzze le még MA a konkurenciát!
Van kérdése?
Felmerültek
további kérdései?
Nem tud választani?
Keressen minket az alábbi elérhetőségeken:
+36 70 / 354 6410
Garanciák
Mint ahogy, egyetlen egy szakember sem jelentheti ki, hogy pontosan ismeri a keresők rangsorolási algoritmusát, úgy mi sem.
Azonban más szolgáltatókkal ellentétben, mi egy
részletes szerződésben garantáljuk a csomagokban foglalt egységek hatékony végrehajtását és a Google top 5 találatok közzé való bekerülést.
Mi fog történni pontosan?
Szeretné megtudni az Optimalizáló Kampány lépéseit? Ha érdekli Önt, hogy melyek a látogatottság növelés pontos lépései, kattintson az alábbi linkre.
Megnézem a lépéseket